Érdekességek a tenisz ranglistákról

Azért szeretnék a tenisz ranglistáknak egy külön cikket szentelni, mert nagyon figyelemre méltónak találom a rangsorolás és pontozás rendszerét. Mivel én magam is szeretem figyelemmel követni a kedvenc teniszezőim rangsorát, úgy gondolom érdemes megosztani a kedves olvasóimmal néhány érdekes információt ebben a témában.

Az alapok

Először is mondanék pár szót az alapokról, hogy azok számára is legyen kiindulási pont, akik nemigen követik a teniszt, vagy még csak most kezdték. A játék során a szabályokat egy szabálykönyv rögzíti. Ezek közé olyanok tartoznak, mint például az,hogy a szervát mindig a pálya jobb oldaláról kezdi az adogató, vagy az adogatás szabályai, amit pénzérmével döntenek el, illetve a játék megnyeréséhez minimum négy labdamenetet kell megnyerniük a teniszezőknek. 

Hogyan működik a pontozás?

Ezeket a megnyert labdameneteket egy hagyományos pontozási rendszer szerint jelölik. Először 15 pontot kapnak a játékosok, majd 30-at, végül pedig 40-et. Először általában az adogató pontszámát mondja a bíró, amikor megnyeri az első menetet, tehát 15-semmi, ha pedig veszít, akkor semmi-15. Ha az állás egyenlő, akkor a bíró azt mondja, hogy 15-mind vagy 30-mind. Ha a meccs vége felé a 40-mind után valamelyik játékos előnybe kerül 2 ponttal, akkor már nem számolnak tovább. Ha a játékos elveszti előnyét, akkor a pontok visszaállnak 40-mind-re. Az a játékos nyeri meg a meccset, aki elérte a 40-et, és nincs egyenlő, így van labdája a game megnyeréséhez. Ha az adogató nem tudja hárítani a bréklabdát, ami egyben a fogadó játékos gamepoint-ja, akkor az hátrányba kerül, és nem szerez pontot. Ezt nevezik love-game-nek. 

Más a helyzet a különböző versenyeken

Az egyéni meccsek általában két vagy három nyert játszmáig tartanak. Ez a nők és férfiak esetében különbözik, ugyanis a nők minden esetben két szettig játszhatnak, a férfiak pedig csak a kisebb versenyeken játszhatnak ennyit, míg a nagyobbakon három játszma kell a győzelemhez. Az Austral Openen 6-6-os állásnál következik a championship tie-break, ami azt jelenti, hogy 10 pontig játszanak a játékosok. A US Openen a hét megnyert ponttól tie-break következik, a Wimbledonban 12 egyenlő pont után rövidítenek, a Roland Garroson döntőiben pedig már egyáltalán nincs rövidítés, ezért ilyenkor akármeddig eltarthat egy mérkőzés.

Pontrendszer?

Általában a legtöbb sportágban rendeznek világbajnokságokat, vagy kontinens alapján kerül megrendezésre egy-egy verseny. Ezzel ellentétben a legnagyobb tenisz versenyeket 4 különböző országban rendezik meg (Grand Slam-tornák): Ausztráliában, Angliában, Franciaországban, és Amerikában, ezek a tenisz világ legtekintélyesebb hagyományaival rendelkező versenyei. A versenyzők minden elért eredményükért pénzdíjazásban részesülnek, attól függetlenül, hogy milyen pontokat értek el. Ezeket a pontokat az alapján adják, hogy az adott versenyző milyen eredményt ért el, milyen nagy volt a torna, illetve hogy milyen versenykategóriában vett részt. Ezekkel a pontokkal szerezhetnek utána ranglista pontokat, amiket az előző 52 hét során szerzett eredmények alapján állapítanak meg. A fontosabb szakmai kifejezések közé az alábbiakat soroljuk: ász, átemelés, break(point), challenge, szerva, elütés, kettős hiba, lábhiba, lecsapás, necc, és végül a nyerő szerva/ász értékű adogatás. 

Világrekordok

A teniszvilág rekorderei közé számos híresség nevét fel lehet sorolni. A leggyorsabb adogatás rekordját a nők közül Sabine Lisicki német teniszezőnő tartja majdnem 8 éve, ugyanezt a rekordot 2012-ben, 263 km/h sebességgel az ausztrál Sam Groth ütötte. Ahogyan egy másik cikkemben is említettem, a leghosszabb teniszmérkőzés 11 óra 5 percig tartott Wimbledonban. Habár többször megállították a meccset, 3 napig tartott. A legfiatalabb női versenyző, aki győztesen vitte végig a meccset az angol Tracy Austin volt 1977-ben, aki akkor még csak 14 éves volt. 

A tenisz egy olyan sport, amihez rendkívüli kitartás kell, ugyanakkor megannyi lehetőséget nyújt számunkra, hiszen bárkiből lehet profi teniszező, csak akarni kell.